EMVA – Tanácsadó

Csendre intik a türelmetlenkedő gazdákat

Lassan, de biztosan halad a Vidékfejlesztési Program keretében kiírt pályázatok elbírálása. Sok gazdálkodó azonban türelmetlen, mivel a várt pályázati pénzből kezdené meg gazdasága felvirágoztatását. A türelmetlenkedőket azonban most csendre intették a pályázatok elbírálását végzők.

Gőzerővel zajlik a vidékfejlesztési pályázatok elbírálása. Idáig mintegy 22 ezer kérelmet értékeltek, amiből 13 ezer esetben sikerült nyertest hirdetni. Február végén például kétszáz, kisüzemmel kapcsolatos támogatást elnyerő, március elején pedig több, mint ezer, növényi és állati génmegőrzést folytató gazdálkodó kapta meg a támogató okiratát. A két felhívásra összesen 10 milliárd forintnyi támogatást ítélt meg az irányító hatóság.

A többi gazdálkodó azonban tűkön ülve várja továbbra is, hogy megítélik-e részükre a megpályázott támogatást, vagy sem. A mai napig összesen 55 felhívást tettek közzé, így 1215 milliárd nyílt meg a gazdák előtt, ami a teljes vidékfejlesztési keret 94 százalékát jelenti.

A Magyar Idők szerint idén tovább zajlik a maradék pályázatok elbírálása. A tervek szerint 652 milliárdot ítélnek oda a pályázatokon részt vevő gazdálkodóknak.

A pályázatokat elbírálók együtt éreznek azokkal a gazdákkal, akik már nagyon türelmetlenek a még elbírálatlan pályázataik miatt, de nyugalomra intik a termelőket. Szerintük ugyanis nem lenne szerencsés, ha egy esetleges hibás döntés nyomán odaítélt támogatást később egy ellenőrzést követően vissza kellene fizetni.

Az elbírálási folyamat azonban nem megy gyorsan. Már csak azért sem, mert egyszerre több kiírás elbírálását is végzik. Csak a beruházási jellegű felhívások esetében több mint 28 ezer kérelem érkezett be eddig, amit a kormányhivatalok munkatársainak pontról pontra ellenőrizniük kell. Ehhez jönnek hozzá a terület- és állatlétszám alapján igényelhető támogatások is.

Ez utóbbi körben beérkezett kérelmek száma meghaladja a 63 ezret. Ráadásul pályázóbarát hivatalként az új költségvetési ciklusban minden felhívás esetében megengedték a hiánypótlást. Erre azért is nagy szükség volt, mert sokan csak félig elkészített kérelmeket adtak be.

Végül azt is figyelembe kell venniük a türelmetlenkedő gazdálkodóknak, hogy az időközben megszűnt a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) nem készült fel időben a pályázati dömpingre.

forrás: Magro.hu