EMVA – Tanácsadó

De mi lesz az agrártámogatásokkal 2020 után?

Összességében nincs oka kételkedni a kormánynak abban, hogy Phil Hogan agrárbiztos meg akarja védeni a Közös Agrárpolitikát, hazánk pedig ebben partner lesz – hangzott el a 2017-es Agrárszektor Konferencián, Siófokon. A kormány úgy látja, hogy a vidékfejlesztési politika jelenleg kellő szabadságot ad a tagállamoknak.

Szerdán jelent meg az Európai Bizottság közleménye a 2020 utáni közös agrárpolitikáról. A közös költségvetés azonban bizonytalan, számtalan olyan eseményt látni, ami az elfogadását veszélyezteti. Ilyen kockázati helyzet a német kormányalakítás elhúzódása, a Brexit-tárgyalások és a 2019-es Európai Parlamenti választások. A magyar kormány érdeke is, hogy elfogadják a közös költségvetést – mondta el a 2017-es Agrárszektor Konferencia nyitó előadásában, mintegy 800 fős hallgatóság előtt Mezei Dávid, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta: összességében nincs oka kételkedni a kormánynak abban, hogy Phil Hogan agrárbiztos és munkatársai meg akarják védeni a közös agrárpolitikát, Magyarország pedig ebben partner lesz. Erős Európa ugyanis elképzelhetetlen közös agrárpolitika nélkül, és továbbra is fontos a kétpilléres agrárpolitika fenntartása: ennek továbbra is kiemelkedő szerepe van a gazdák jövedelembiztonságának megőrzésében, és a családi gazdaságok érdekeit is szolgálja.

A kormány úgy látja, hogy a vidékfejlesztési politika jelenleg kellő szabadságot ad a tagállamoknak.

A fejlesztési támogatásokra továbbra is szükség van

Mezei Dávid előadásában elmondta, hogy 2010 és 2016 között jelentős fejlődésen ment át a magyar mezőgazdaság, ennek kiemelkedő szerepe volt az utóbbi évek gazdasági növekedésében. Az ágazat bruttó hozzáadott értékének volumene növekszik, a mezőgazdaság kibocsátása folyó áron szintén emelkedik. 2016-ban a mezőgazdasági kibocsátás értéke 4,4 százalékkal volt magasabb az előző évhez képest, ezzel Magyarország az EU legjobbjai között van.

Az agrárexport 6 év alatt 37 százalékkal nőtt, az agártermékek a magyar külkereskedelmi aktívum közel harmadát adják, egyre nagyobb az exportban a feldolgozott termékek aránya is. A mezőgazdasági beruházásokkal párhuzamban bővült a mezőgazdasági foglalkoztatás is, 217 ezer főt foglalkoztatott az ágazat a tavalyi évben.

A fejlesztési támogatásokra ugyanakkor a magyar mezőgazdaságnak továbbra is szüksége van: a kormányzat álláspontja szerint fontos, hogy minél nagyobb arányban legyenek jelen ezek a támogatások azért, hogy megőrizzük és tovább növeljük versenyképességünket Európán belül és kívül is.

Az állattenyésztésnél viszonylagos stagnálást lát a Miniszterelnökség helyettes államtitkára, vannak azonban részsikerek, mint például a szarvasmarha-ágazat. Az öntözési fejlesztések stratégiai célt jelentenek a kormány számára, a pályázati felhívások több ponton módosultak az öntözési beruházások könnyebb engedélyeztetése érdekében, sőt, komplex öntözési stratégia is készül.

Továbbra is szándék van a kis-és közepes méretű gazdaságok erősítésére: Mezei Dávid szerint ezek a gazdaságok csak akkor tudnak talpon maradni, ha összefognak, integrálnak és közösen hajtanak végre beruházásokat is.

De mi lesz a támogatásokkal 2020 után?

„A Közös Agrárpolitika jelene és jövője – Eltűnnek-e a támogatások 2020 után?” – című panelbeszélgetés résztvevői arról osztották meg véleményüket, hogy mennyi uniós agrár-és vidékfejlesztési támogatást kaphat Magyarország 2020-2027-ben, a mostani hétéves ciklushoz képest.

Csányi Attila, a Bonafarm Csoport vezérigazgatója 10 százalék körüli csökkenést vár. A cégvezető szerint a legfontosabb kérdés, hogy a Brexit miatti kiesést a többi tagország fogja-e majd pótolni. Ugyanakkor hozzátette, hogy a támogatási pénzekre továbbra is szükség van: továbbra is az egész EU agrárjövedelmének jelentős részét teszik majd ki ezek a források. Ugyanakkor az országok közötti támogatásiszint-kiegyenlítődést kedvezőnek nevezte, de hozzátette, hogy a társfinanszírozás megjelenése nagy veszély, valószínűleg ezt nem Magyarországra fogják szabni.

A Bonafarm vezetője úgy gondolja, hogy a magyar költségvetésnek el kell különítenie összegeket arra, hogy az EU-s támogatásokat kiegészítse.

A szakember csak részben elégedett az eddigi Közös Agrárpolitikával, a következő célokat azonban előnyösnek látja. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrzési tevékenységének fejlesztése, az őstermelői adórendszer egyszerűsítése, az öntözés és az integráció elősegítése is olyan folyamatok, amelyek határozott előnyökkel járnak.

Kormányzati oldalról az alapvető cél az lesz, hogy legalább ugyanannyi agrártámogatás legyen. A mennyiségi mellett a minőségi paraméterek is fontosak lesznek – mondta el Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára. Ezzel együtt nagyobb felelősség hárulna a tagállamokra is. A helyettes államtitkár szerint a legnagyobb kockázat a mai rendszerhez képest, hogy látszólag nagyobb, de erősen kontrollált és irányított tagállami felelősség várható.

Máhr András, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkár-helyettese
szerint a tagállami hatáskör növekedése nem feltétlenül előnyös, és arra számít, hogy a támogatások csökkenni fognak. Ezt az Európai Bizottság költségvetési opciói (5-ből 4 esetben) elővetítik. A legnagyobb probléma a társfinanszírozás: Magyarország ebben a korábbi ciklusban jelentős hátrányban van. Szerinte komolyan végig kell gondolni a modernizációs forgatókönyveket. A szakember úgy látja, hogy a modernizáció, a technológiai megújulás fókuszban kell legyen a magyar mezőgazdaságnál – ugyanakkor a tagállami hatáskör növekedése nem feltétlenül előnyös.

Papp Gergely, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakmai főigazgató-helyettese azon az állásponton van, hogy a Magyarországra jutó pénz kevesebb lesz a következő ciklusban: a vidékfejlesztési támogatásoknál hosszú alkudozással alakul ki az egyes országokra jutó összegek, ebben pedig hazánk nem áll túl jól. A NAK szakértője felhívta a figyelmet ara, hogy önmagában a zöldítés meg fog szűnni, de ha valaki nem teljesíti a környezetvédelmi feltételeket, nem fog támogatást kapni. A feltételek folyamatos szigorításának ugyanakkor az lehet a következménye, hogy eljön egy olyan pont, amikor a mezőgazdasági termelőknek túl sok feltételnek kell megfelelni, és sokan lesznek, akik inkább nem kérik majd a támogatást.

 

Forrás: www.agrarszektor.hu