Feldman Zsolt: a magyar vízgazdálkodás gondolkodásmódjának meg kell változnia

Családi öntözőrendszert adtak át a napokban a Somogy megyei Somodoron. A Gabriella-major öntözőrendszere egy olyan családi gazdálkodásban készült el, ahol a tulajdonos és annak fia egyaránt részt vesznek a munkában.

Feldman Zsolt Agrárminisztérium államtitkára a „Megújuló vízgazdálkodás, megújuló mezőgazdaság” címmel tartott előadásában hangsúlyozta: a klímaváltozás kihívására adandó válaszok új mezőgazdasági technológiák alkalmazását igénylik, ilyen például az öntözés is – írja közleményében az Agrárminisztérium. Emellett a megváltozott klimatikus viszonyok között szükség van arra, hogy a magyar vízgazdálkodás gondolkodásmódja megváltozzon – mondta. Ma a vízelvezetés helyett a víz megtartására kell törekedni, a víz a mezőgazdasági öntözés célját kell szolgálja.

Feldman Zsolt kiemelte: a következő tíz évben összesen 170 milliárd forint fejlesztési forrást biztosít a kormány az öntözéshez kapcsolódó állami főművek fejlesztésére és 35 milliárd forintot az öntözéssel kapcsolatos infrastruktúra finanszírozására. Továbbá intenzív kormányzati munka zajlik a vízjogi engedélyezés jelentős egyszerűsítése érdekében. Az aszályhelyzet enyhítésére a kormányzat az idei évtől meghosszabbítja a mezőgazdasági vízhasznosítási idényt, amelyben a gazdák kedvezményesen juthatnak öntözővízhez. Mostantól március 1-jétől október 31-ig tart az öntözési idény, igazodva a klímaváltozáshoz és a gazdálkodók igényeihez.

Feldman Zsolt arról is beszélt, hogy a magyar mezőgazdaság szereplői jelentős lépéseket tettek azért, hogy az unióban megőrizzék versenyképességüket. Míg 2010–ben az Európai Unió régi tagállamaihoz képest a hazai mezőgazdaság termelékenysége 36 százalék volt, addig ez a szám 2018–ra 49 százalékra emelkedett. Az államtitkár kitért arra is, hogy tavaly 350 milliárdnyi mezőgazdasági beruházás valósult meg hazánkban, ez dinamikus fejlődést jelent. Mint fogalmazott, a munkaerőhiány okozta kihívásokra jó válasz a növekvő termelékenységet biztosító technológiai fejlesztések. Minél jövedelmezőbb a gazdálkodás, annál versenyképesebb fizetés biztosítható a munkavállalóknak – tette hozzá az államtitkár. Kiemelte, hogy a Somogy megyei beruházás egy olyan családi gazdaságban valósult meg, ahol a tulajdonos fia fiatal gazdaként vesz részt a munkában, így itt a generációváltás is biztosított.

Forrás: www.agrarszektor.hu