EMVA – Tanácsadó

Itt a 13 legnagyobb és legjobb magyar tehenészet!

A Holstein-fríz Tenyésztők Egyesületének 2017. évre vonatkozó adatai szerint a legnagyobb állatsűrűség mellett is lehet rekordhozamokat produkálni, és az állatok termelésben töltött ideje sem kisebb, mint másutt.

Az alábbi táblázat az ország 13 legnagyobb állományú tehenészetét veszi sorra. (Az állatlétszámot a Holstein-fríz Tenyésztők Egyesületének országos termelési rangsora alapján az összes laktációs számmal azonosnak tekintettük, mivel ez jó becslést ad az éppen termelésben álló egyedek számára.) A tavalyihoz képest szinte mindegyik élen járó gazdaságban nőtt a tehénállomány. A laktációs átlag az egy standard termelési ciklusban egy tehén által megtermelt tej mennyiségét mutatja, ez 10 ezer kilogramm felett már szép számnak minősül. A felsorolt gazdaságokban mind meghaladja a 12 ezer kilogrammot az átlagosan megtermelt tejmennyiség. Mint látjuk, három cég mind állatlétszámban, mind egyedi termelésben a legkiválóbbak között szerepel a 13-as toplistán.

Forrás: Holstein-fríz Tenyésztők Egyesülete

Különösen dícséretre méltó a csaholci Herceg-Farm Kft. teljesítménye is, ahol a tehenek 2,4 termelési cikluson át képesek 13 és fél ezer liter feletti mennyiséget előállítani, mielőtt selejtezésre kerülnek. Rajta kívül csak a Bojárdi Zrt. tartja ennyi ideig termelésben a jószágot, de itt már ezer literrel kevesebb az egy tehlénre jutó tejmennyiség. A többieknél átlagosan 1,9-2,2 laktáció után cserélődik új genetikára a termelőállomány.

Ez egyébként nem jelent kirívóan alacsony élettartamot. Az 50 termelő tehénnél többet tartó gazdaságok rangsorában a legkisebb laktációs számot a kölcsei Tamás Zoltán 79 egyedes tehenészetében jegyzi a statisztika: mindössze 1,4 termelési ciklust  bírnak ki az állatok, laktációnként 8667 kg tej termelése mellett. Kiugróan sokáig élnek viszont az állatok a veszprémvarsányi Bakonyi Agrár Kft.-ben. A 153 tehénnel dolgozó cégben csaknem 10 ezer kilogrammos átlaggal (9982 kg) is 4,2 laktáción át dolgoznak a jószágok. Igaz, 2016-ban még 5,1 laktációval tűntek ki az élbolyból, ám az egyedenként és termelési ciklusonként 700 literrel kevesebb tejet hozott a gazdaságba.

Külön öröm számunkra, hogy a legnagyobb átlagos tejtermelést biztosító gazdaságok rangsorát tekintve, a top 5-ben két ügyfelünk is szerepel.
Fogadják gratulációnkat!

 

Forrás: www.agrarszektor.hu