EMVA – Tanácsadó

Most akkor ki is pályázhat fiatal gazdák induló támogatására?

Hosszú várakozás után rajtvonalhoz érkezett a fiatal gazdák induló támogatása pályázati felhívás. A felhívás az ÚMVP fiatal gazda támogatáshoz képest jelentősen átalakult, annak ellenére, hogy a célok, és a támogatás összege nem változott.

Az új rendszerben már nem azt kell igazolni, hogy a gazdálkodó még nem nyújtott be korábban semmilyen támogatási kérelmet a MVH-hoz, már Államkincstárhoz, hanem, hogy már a pályázat benyújtását megelőzően rendelkezik a pályázó 6000 STÉ-nek megfelelő termelési potenciállal.

A termelési potenciált növénytermesztés esetén első körben tavalyi területlapú támogatási kérelemmel, állattartás esetén az éppen bent álló állatlétszámmal, kertészet esetén a tavalyi évre (azaz ez nem lehet 2017-es) kiállított kormányhivatali igazolással vagy ezek kombinációjával lehet megtenni.

Az újonnan indulók azonban a fenti feltételeknek nem tudnak megfelelni. Ennek a növénytermesztő, ültetvényen gazdálkodók részéről oka, hogy tavaly még sokak nem nyújtottak be terület alapú támogatási kérelmet – attól való félelmükben, hogy pont emiatt fogják majd őket a felhívásból kizárni, és nem voltak kellően tájékozottak a tekintetben, hogy a potenciál megléte már az elfogadott Vidékfejlesztési Program szerint is kitétel volt.

Az állattartók esetében némileg más a helyzet, mert ott elegendő az aktuálisan bent álló állománnyal igazolni, hogy a fiatal gazdálkodó a megfelelő termelési potenciállal rendelkezik, azonban az első kifizetési kérelemig ezt a létszámot tartani is kell, azaz, az indulóknak úgy kell állatot vásárolniuk és tartaniuk egy éven keresztül, hogy semmilyen támogatásban nem részesülnek. Ez a teher és  – sok egyéb munkaviszonnyal nem rendelkező fiatal gazda esetében – a járulék fizetési kötelezettség a benyújtástól nem felvállalható.

A kertészet esetében pedig a kormányhivatali igazolással lehet a potenciál igazolást megtenni, de a felhívás szerint ezt a TERA kérelem benyújtásának évére lehet megtenni, azaz 2017. április 15-ig, csak tavalyi évre szóló igazolás fogadható el. Kormányhivatalok saját határkörükben döntik el, hogy mit is fogadnak el igazolásképpen. Visszamenőleg, azaz 2016-ra pedig életszerűen nem igazán lehet kertészet igazolni, számlák, bérleti szerződések, eszköz háttér nélkül.

Mivel szinte minden esetben a potenciál igazolás gondot okoz, becslésünk szerint 10 lehetséges kérelmezőből 8-at érint a probléma, ezért országos fejtörő indult arra, hogy az első körben hogyan is lehetne a potenciál igazolásnak megfelelni.

Az igények ugyebár megteremtik a maguk kínálatát – sorra hallunk olyan pályázatírókról különösen a facebookon hirdetve, akik jó pénzért a potenciál igazolást is megszerzik az ügyfeleik részére. Ennek viszont rendkívül nagy veszélye van, egyrészt a pályázati feltételek mesterséges megteremtését szankcionálják, de emellett – ha ez nem is derül ki – az üzleti terv tartása a fiatal gazda feladata. Így ha nyer is a kérelme, akkor lehet, hogyan olyan üzleti tervet kell majd tartania, amelyet egyébként esze ágában sem volt vállalni (pl. gombatermesztés, vagy tojótyúktartás). A most megjelent felhívás a teljesség igénye nélkül 35 pontja alkalmas arra, hogy a fiatal gazdát valamiképpen szankcionálja, így nagyon fontos, hogy a gazdálkodók a potenciál igazolásokról szóló ígéreteknek ne dőljenek be, csak abban az esetben adjanak be kérelmet, ha annak tarthatóságáról, szankciómentességről meggyőződtek!

Amennyiben az első körben tömegesen érkeznek be kormányhivatal vagy állatorvosi igazolások egy-egy növényre vagy állatra vonatkozóan, akkor az Államkincstár a diverzifikációs intézkedéshez hasonlóan biztosan vizsgálatot fog indítani, tehát abban bízni, hogy egy tavalyi évre szóló igazolással a kérelem átmegy balgaság.

Mindezek alapján mi várható? Három lehetséges szcenárió vázolható fel jelenleg:

  1. Tömeges lesz azon jelentkezők száma, akik még nem voltak sohasem egyéni vállalkozók, mezőgazdasági tevékenységüket akár több éve őstermelőként folytatják, 40 év alattiak, 30 ha körül területen vagy ennek megfelelő állattal gazdálkodnak maximum (25000 sté) és végzettséggel rendelkeznek. Ebben az esetben jogszerűen már első körben kimerülhet a keret és a további benyújtási lehetőséget felfüggesztik.
  2. Tömeges lesz a kamu potenciál igazolások száma – ebben az esetben szintén már az első körben a benyújtási lehetőség felfüggesztésre kerül, de szinte biztosan lesz valamilyen vizsgálat vagy egyéni vagy rendszer szinten.
  3. Az első körben nem lesz kellő számú jelentkező, és a forrásokat nem igénylik túl jelentősen, így a második szakasz is megnyílik. Ebben az esetben a 2017-es TERA kérelmet már be lehet nyújtani és a potenciál igazolást meg lehet szerezni. Ebben az esetben a második körben lesz jelentős a túligénylés.

Mindezek alapján azt javasoljuk mindenkinek, hogy a pályázás és esetleg pályázatíró megbízása esetén járjon el körültekintően!

Amennyiben a fentiekkel kapcsolatban kérdése lenne, vagy további információra lenne szüksége, és nem szeretné, hogy csak 2 percet fordítsanak Önre, akkor hívjanak minket, kollégáink készséggel segítenek mindenkinek!

 

EMVA.hu csapata