Optimizmus: Még az európai választások előtt megállapodunk a közös költségvetésről

Az európai agrárbiztos optimista a közös költségvetés megszavazását illetően. Phil Hogan szerint nincs már messze a megegyezés. Jó hír, hogy ugyanígy látja az esélyeket Günther Oettinger költségvetési biztos is.

Phil Hogan agrárbiztos lehetségesnek tartja, hogy 2019 márciusáig megállapodás szülessen a tagállamok között a 2021-2027. évi közös költségvetésről. Az ír szakember ugyanakkor hangsúlyozza, hogy ehhez az egyes országokban is meg kell lennie a hajlandóságnak a megegyezésre. Pillantnyilag jók a kilátások arra, hogy még a románok elnöksége alatt, azaz 2019 első felében létrejöjjön a megállapodás. Phil Hogan utalt rá, hogy a költségvetésért felelős német kollégája, Günther Oettinger is osztja az ő optmista várakozásait.

Az agrárbiztos október 8-án hivatalos látogatást tesz Budapesten. Ennek keretében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezésében előadást tart a Magyar Tudományos Akadémián a Közös Agrárpolitika jövőjéről. Az eseményről az agrárszektor.hu is tudósít.

Pillantnyilag a következő törekvések figyelhetőek meg a közös agrárpolitika formálásában:

  • A Brexitnek a lehető legkisebb fájdalmat kell okoznia a felek kereskedelmében, ez az agrárium alapvető érdeke is.
  • A közös agrárpolitika további renacionalizációját el kell kerülni, különben megszűnik “közös” lenni, holott a kihívások globálisak.
  • A klimatikus és piaci kockázatokra pénzügyi tartalékok képzésével, innováció-ösztönzéssel és oktatással kell reagálni.
  • A környezetvédelemnek továbbra is a középpontban kell állnia, a célok eléréséhez világos mérőszámokat kell rendelni.
  • A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot világosan definiálni és tiltani kell.
  • Választ kell találni a munkaerőhiány és a bevándorlás demográfiai kihívásaira.

Az európai parlamenti választást Magyarországon május 26-án tartjuk. Az új parlamentnek még lehetősége lesz a közös agrárpolitika formálására.

Forrás: www.agrarszektor.hu