Ötven milliárddal több EU-pénz jut idén vidékfejlesztésre

Közel 50 milliárd forinttal 1236 milliárdra megemelte a kormány a Vidékfejlesztési Program idei pályázatainak teljes keretösszegét – derül ki a Portfolio számításaiból. A megemelt keretből 20 milliárd nem a pályázók széles rétegének, hanem kizárólag a Miniszterelnökségnek szól, hiszen az ún. technikai segítségnyújtás keretében két kiemelt projektet ebből tud majd megvalósítani a tárca. Ezzel párhuzamosan a 4. prioritásra szánt keretösszeg közel 71 milliárd forinttal csökkent, miközben a 3. prioritásé 46 milliárddal nőtt.

A termelői csoportokra, szervezetekre 26 milliárd forintot különítettek el

A 2014-2020-as vidékfejlesztési programban a jogszabályoknak megfelelő termelői csoportok, szervezetek támogatására 26 milliárd forintot különítettek el – mondta Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Nemzeti Agrár Kamara (NAK) konferenciáján, melyet a mezőgazdasági szövetkezetek lehetőségeiről rendeztek.

Nincs szó hatalmi harcról

Hamarosan kihirdeti a Miniszterelnökség az agrár-környezetgazdálkodási pályázatok eredményeit, a háromszoros túljelentkezés miatt már most látható, hogy a pontozásnak nagy szerepe lesz a támogatások kiosztásánál.