EMVA – Tanácsadó

Nagy István: a támogatást nem felélni kell, hanem fejleszteni belőle

Pénzügyi fordulat

A hazai tejágazat növekedő pályán van, és a korábbi évek piaci nehézségeit veszteség nélkül átélő ágazat mára stabil alapon működik – hangsúlyozta Nagy Istán a Magyartarka Szakmai Napon. Mint mondta, a tej és tejtermékek hazai fogyasztása növekszik, a nyerstej országos termelői átlagára pedig meghaladja a kilogrammonkénti 99 forintot. Emlékeztetett arra is: a támogatásokból a fejlesztésekre is jutni kell.

A borágazat fontos a mezőgazdaság és a kormány számára

Bor

A magyar borágazat nagyon fontos a magyar mezőgazdaság és a kormány számára, hiszen számos olyan családi gazdaság termeszt szőlőt, majd készít bort, akik részesei a magyar vidéknek és számos munkahelyet teremtenek – mondta az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára Kecskeméten, a 40. országos borverseny megnyitóján.

A teljes agrártámogatási keretet leszerződtük

Mezőgazdasági támogatás

A Vidékfejlesztési Program rendelkezésére álló uniós keret 100 százalékára már megszülettek a támogatói döntések, ami több mint 187 000 nyertes kérelmet jelent. A program keretében közel 450 milliárd forintot fizettek ki eddig – hangzott el egy hétfői konferencián. Magyarország az uniós agrárcélokat támogatja, de a Bizottság által javasolt eszközökkel nem tud egyet érteni. A többi […]

Módosult a „Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban” című (VP3-4.2.1-4.2.2-18 kódszámú) felhívás

Széchenyi 2020 logo

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent, „Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban” című (VP3-4.2.1-4.2.2-18 kódszámú) felhívás dokumentációja Az Irányító Hatóság ezúton hívja fel a Támogatást Igénylők figyelmét, hogy a felhívás módosulása az alábbi pontokat érinti: 1.  Kiegészítésre került a felhívás 4.2. fejezetének b) pontja. A kiegészítés értelmében adott célterület kapcsán eltérő szakaszokban benyújtott és különböző megvalósítási […]

Megmarad a vidékfejlesztési és agrártámogatások korábbi szintje

Kis Miklós Zsolt

A következő kilenc évben várhatóan megmarad a vidékfejlesztési és agrártámogatások korábbi szintje – hangzott el egy hódmezővásárhelyi gazdafórumon. Miközben a szakemberek az Európai Unióból érkező vidékfejlesztési támogatások 15 százalékos csökkenésére számítanak, a tagországoknak 15-ről legalább 30 százalékra kell növelniük a nemzeti költségvetésből kifizetett támogatásokat. Várhatóan közel 4 százalékkal csökkenhet a Brüsszelből érkező területalapú- és termeléshez kötődő támogatások összege is.