Újabb támogatás a hazai gazdák termelői csoportjainak

Hárommilliárd forintos keretösszeggel hirdetett újabb pályázati felhívást az Agrárminisztérium (AM) a Vidékfejlesztési Program (VP) keretében, az elismerésben részesített termelői csoportok, termelői szervezetek számára, a további ilyen szervezetek létrehozásának és működésének elősegítése érdekében.

A tájékoztatás szerint az agrártárca kiemelt célja: az agrárgazdasági vállalkozások hazai és nemzetközi piaci pozícióinak erősítése, aminek egyik fontos eszköze az együttműködések ösztönzése, a termelői csoportok létrehozásának és fejlesztésének előmozdítása. 

A mostani pályázat keretében, a 2014. január 1-nél nem régebben alakult, elismert termelői csoportok, termelői szervezetek együttműködésének támogatása valósulhat meg.

A felhívás kedvezményezettjei a vissza nem térítendő támogatást az elismerést követő 5 éven keresztül vehetik igénybe, a termékeik értékesítése alapján számított számított átalányösszeg formájában. 

A támogatás maximum összege termelői csoportonként évente 100 ezer eurónak – mintegy 33-36 millió forintnak – megfelelő összeg.

A pályázatra ez év május 25-től 2022. május 25-ig, illetve a források rendelkezésre állásának napjáig – nyújthatók be a támogatási kérelmek a www.mvh.allamkincstar.gov.hu honlapon.

Az első értékelési szakasz 2020. június 30-áig tart. Az egyes értékelési határnapokig benyújtott projektek elbírálása együttesen történik.

Az érintettek a most megjelent pályázati felhívás részleteiről a www.szechenyi2020.hu oldalon tájékozódhatnak – tartalmazza az ismertetés.

Forrás: https://agronaplo.hu