Állattenyésztők, kertészek: októbertől éles veseny indul az új támogatásokért

Hosszú idő után októbertől újra beruházási támogatásokra pályázhatnak az állattenyésztők és a kertészetek a Vidékfejlesztési Programban. Szabó Adrienn, az Agrisol Kft. pályázatíró-szaktanácsadója szerint az összességében 80 milliárd forintos pályázati csomag elsődleges célja, hogy ellensúlyozza a koronavírus-járvány kedvezőtlen gazdasági hatásait a két ágazatban. Az előzetes gazdálkodói érdeklődés nagy, ezért a források megszerzéséért éles verseny alakulhat ki.

Több száz millió forintból épült baromfitartó telep Bács-Kiskun megyében

A baromfiágazat fejlődését méltatta, és a további bővüléshez szükséges fejlesztésekről is beszélt az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az Innosped Kft. 860 millió forintból létrehozott baromfitartó telepének átadásán szombaton Izsákon.

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSEN AZ „ÁLLATTARTÓ TELEPEK FEJLESZTÉSÉNEK TÁMOGATÁSA” CÍMŰ (VP2-4.1.1.-20 KÓDSZÁMÚ) FELHÍVÁS TERVEZETE

Elindult az „Állattartó telepek fejlesztésének támogatása” című (VP2-4.1.1.-20 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése.
A felhíváshoz kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat 2020. augusztus 1. napjáig várjuk a véleményezésre kialakított partnerségi fórumban.

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSEN A „MEZŐGAZDASÁGI KISÜZEMEK TÁMOGATÁSA” CÍMŰ (VP2-6.3.1-20 KÓDSZÁMÚ) FELHÍVÁS TERVEZETE

Elindult a „Mezőgazdasági kisüzemek támogatása” című (VP2-6.3.1-20 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése.
A felhíváshoz kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat 2020. augusztus 1. napjáig várjuk a véleményezésre kialakított partnerségi fórumban.

Az EMVA Kft-t 2007-ben azért alakítottuk, hogy a 2000 óta folytatott pályázati tanácsadó tevékenységünket professzionális keretek közé helyezzük. A vállalkozás indításával egyidejűleg elindítottuk az emva.hu weboldalt, melyről bátran állítjuk, hogy mind a mai napig az egyik legáttekinthetőbb vidékfejlesztési pályázati portálnak számít. A weboldalon keresztül heti rendszerességgel küldünk hírlevelet közel 4500 gazdálkodónak, érdekeltnek.

Az elmúlt 10 évben vállalkozásunk dinamikusan fejlődött, és tanácsadó tevékenységével egyre több vállalkozást ért el az ország minden területen. 2007-től kezdődően több száz támogatási kérelem összeállításában vettünk részt, ügyfeleink által elnyert támogatás mértéke meghaladja a 40 milliárd forintot. A pályázati tanácsadás területen célunk, hogy ne csak a látványos pályázatírási munkát végezzük el ügyfeleinknek, hanem a projektek menedzselésével összefüggő szolgáltatásokat is teljesítsük az elszámolások összeállításától egészen az éves monitoring jelentések benyújtásáig.