EMVA – Tanácsadó

Készülődik egy újabb tanyafejlesztési pályázat, a szabályozó rendelet már megjelent

Tanyafejlesztés

Alapvetően a tanya infrastruktúrájának fejlesztése révén kívánja a vállalkozás normál kereteit megteremteni a jogalkotó, de az induló gazdaság első szaporítóanyag- vagy tenyészállat-beszerzését, illetve a feldolgozás kialakítását is segíti. A részleteket egy új rendeletben foglalták össze, a pályázati felhívás csak ezután következik.

Újabb félmilliárddal támogatják a tanyákat

Tanya

Újabb félmilliárd forinttal támogatják a tanyafejlesztést a Vidékfejlesztési Programban. A forrásokkal az infrastruktúra-fejlesztést és a helyben maradást kívánják ösztönözni.

Középpontban a tanyafejlesztés

Tanya

A kormányzati fejlesztéspolitika része lett 2010 után a tanyafejlesztés, erre a célra – 2010-2018 között – összesen 16,3 milliárd forint áll rendelkezésre – közölte a földművelésügyi miniszter keddi sajtótájékoztatóján – közölte az MTI. A Tanyafejlesztési program támogató döntésének ebben az évben 291 pályázó örülhet.