Az ember életében vannak olyan dátumok, melyek különös jelentéssel bírnak. Cégünk életében a mai nap is ilyen, ugyanis 15 évvel ezelőtt, 2007. február 14-én kezdte meg működését az EMVA Kft. Ez egyben azt is jelenti, hogy cégünk már 15 éve töretlen lendülettel és elkötelezettséggel képviseli a gazdálkodók érdekeit. A mi érdemeink, az Önök sikerei, mert az Önök együttműködése nélkül ma nem ünnepelhetnénk meg ezt a szép évfordulót.
Vállalkozásunk fő tevékenysége a kezdetektől a mezőgazdasági, élelmiszeripari és vidékfejlesztési projektek összeállítása, ezekhez kapcsolódó támogatási kérelmek elkészítése, általános tanácsadó szolgáltatás.
A szolgáltatásaink kapcsán az alapelveink nem változtak az évek során, így mindig végig kísérjük a tervező asztaltól a megvalósuláson át a támogatások elszámolásáig a projekteket. A projektek megvalósulásának sikereihez hozzájárul, hogy számos területen szintén kiterjedt kapcsolatrendszerrel és szakmai tapasztalatokkal rendelkezünk.
Köszönjük az eddigi megtisztelő bizalmat!