EMVA – Tanácsadó

400 millió euró vidékfejlesztésre

400 millió eurós hitelkeretről írt alá megállapodást Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Vazil Hudák, az Európai Beruházási Bank (EIB) alelnöke. A szerződés a 2014-2020-as programozási időszakban az uniós Vidékfejlesztési Program keretében megvalósuló projektek hazai központi költségvetési forrásainak refinanszírozását biztosítja.

Hazánk a hitelkeretet 2020 végéig tudja felhasználni a Vidékfejlesztési Program kiválasztott intézkedéseihez kapcsolódóan – tájékoztatott Varga Mihály. Hozzátette, a forrás elsősorban mezőgazdasági üzemek és vállalkozások, valamint  erdőterületek fejlesztésére, természeti katasztrófák által károsított mezőgazdasági területek helyreállítására, tárgyi eszközök beszerzésére, valamint szakképzéshez és készségek elsajátításához kapcsolódó tevékenységekre vehető igénybe.

Varga Mihály emlékeztetett: az Európai Beruházási Bank 2016 júniusában nyitotta meg budapesti irodáját, de a pénzintézet és Magyarország közötti együttműködés már 26 éves múltra tekint vissza. A nemzetközi fejlesztési intézmények közül az EIB fejti ki Magyarországon a legaktívabb projektfinanszírozási tevékenységet. A bank a legjobb „AAA” minősítéséből eredő előnyét érvényesíti a hazánknak nyújtott források árazásában. Az EIB egy nem profitorientált intézmény, ezért elsődleges célja lehetővé tenni a tagállamok számára beruházásaik kedvező feltételű, alacsony kamatozású, hosszú lejáratú finanszírozását. Az Európai Beruházási Bankot a jövőben is fontos együttműködési partnerként tartjuk számon – mondta a nemzetgazdasági miniszter.

Vazil Hudák, az EIB alelnöke az aláírást követően elmondta: a bank által biztosított források segítenek az ország hátrányosabb helyzetű régióiban lévő munkahelyek megőrzésében és újak teremtésében, egyebek mellett az élelmiszergyártás, az erdészet, a vidéki turizmus és a szolgáltatásnyújtás területein. Az alelnök hangsúlyozta, hogy a szerződésben rögzített források a környezet fejlesztésével és az élelmiszerbiztonság színvonalának fokozásával a vidéki lakosság életminőségének javításához is hozzájárulnak.