EMVA – Tanácsadó

5,5 milliárdos támogatásról döntöttek termelői csoportok részére

A Vidékfejlesztési Program keretében újabb, mintegy 5,5 milliárd forint odaítéléséről döntöttek, a támogatásból 38 termelői csoport részesülhet – közölte a Miniszterelnökség.

A Miniszterelnökség MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleménye szerint fontos kormányzati célkitűzés a mezőgazdasági és erdőgazdálkodási ágazatban tevékenykedő gazdálkodók együttműködésének ösztönzése, ami segíti piaci pozíciójuk erősítését, jövedelmi, versenyképességi helyzetük stabilitását.

A Miniszterelnökség a 2014. január 1-je után alakult, elismert termelői csoportok létrehozásához és működtetéséhez kapcsolódó költségek részbeni átvállalására biztosít támogatást. Az értékesítés alapján számított átalányösszegű támogatásra a nyertes termelői csoport legfeljebb 5 éven keresztül jogosult. A maximálisan kapható összeg mintegy 31 millió forint évente.

A nyertes pályázók kérelmei az ügyfélkapujukon hamarosan „jóváhagyott” státuszba kerülnek, a támogatói okiratokat elektronikus úton fogják megkapni.

A Miniszterelnökség a mostani döntéssel együtt ebben az évben csaknem 100 milliárd forint vidékfejlesztési kötelezettségvállalást tett, ami több mint 4000 kérelem támogatását jelenti.

Az értékelések folyamatosan zajlanak, a megítélt támogatások összege és a nyertes projektek száma tovább nő a következő időszakban – közölte a Miniszterelnökség.

Forrás: www.agronaplo.hu