EMVA – Tanácsadó

Bíznak a bankok az agrárügyfelekben

Jó adós a mezőgazdaság, és örvendetes, hogy ezt az elmúlt években a hazai bankok is felismerték – hívta fel a figyelmet kedden Nagy István. Az agrárminiszter az Agrárvállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) tegnapi rendezvényén rámutatott: a mezőgazdaságban tevékenykedő vállalkozások hitelállománya a 2012-es 409 milliárdról 2018 júniusáig 640 mil­liárd forintra, míg ugyanezen időszakban az élelmiszeripar hiteleinek volumene 383 milliárdról 444 milliárdra emelkedett. Különösen az egyéni gazdaságok hitelállományának emelkedése kiemelkedő: a 2015. év eleji 83,2 milliárd forintról 2018 közepére 306 milliárd forintra növekedett a fennálló hitelek összege.

– A kormány kiemelt célkitűzése a mezőgazdasági szektor hatékonyságának növelése, ezért elő kell segíteni, hogy az ágazatban tevékenykedő szereplők mindegyike a legkiválóbban teljesítsen, ehhez pedig gördülékeny, az ágazat sajátosságaihoz illeszkedő finanszírozásra is szükség van – szögezte le. A miniszter utalt arra, hogy a mezőgazdasági termelés más ágazatoknál lényegesen több kockázatot rejt magában.

– Az átlagnál magasabb kockázatok elleni védekezésben a gazdálkodókat úgy tudjuk segíteni, ha nem hagyjuk őket magukra a megoldások keresésében, hanem egy olyan eszközrendszert biztosítunk számukra, amelynek egyes elemeire bátran támaszkodhatnak – fogalmazott.

Ennek a védőhálónak egy fontos eleme az alapítvány készfizető kezessége. Herczegh András, az AVHGA ügyvezető igazgatója közölte, a garantált hitelállomány 2018-ban meghaladta a háromszázmilliárd forintot, és a kezesség iránti igény növekedését mutatja, hogy 2012 óta ez az összeg a háromszorosára emelkedett. Számos olyan vállalkozás is banki forráshoz juthatott, amely garanciavállalás nélkül nem kaphatott volna hitelt.

Az alapítvány ügyfelei között meghatározók az őstermelők, családi gazdálkodók. November közepéig 1500 olyan ügyfelet finanszírozott az AVHGA, amelyek a Vidékfejlesztési programban pályázatot nyertek. Ez az összes nyertes ügyfél 21 százaléka. A vezérigazgató jelezte, az uniós beruházási projektek megvalósulásához alternatív finanszírozási megoldást jelent a COSME program keretében nyújtott kezesség, ami több mint ötvenmilliárd forint többletforrás kihelyezését teszi lehetővé a mezőgazdaságban.

Forrás: www.magyaridok.hu