EMVA – Tanácsadó

Csúcstechnológiájú hűtőházat adtak át Csornán

Száz pályázat támogatásával eddig mintegy nyolc milliárd forint európai uniós támogatásról döntöttek a kertészeti ágazaton belül hűtőházak építésére – mondta a Miniszterelnökség agrár- és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szombaton Csornán, a Hanság-Fertőmenti Zöldség-Gyümölcs Termelői Értékesítő Szövetkezet 256 millió forintból felépülő hűtőházának alapkőletételén.

A hűtőház építésére mintegy 150 millió forint támogatást nyert a szövetkezet.
Kiss Miklós Zsolt elmondta, hogy a vidékfejlesztési program által rendelkezésre álló 1300 milliárd forint támogatásból a kertészet számára mintegy 90 milliárd forint áll rendelkezésre,több pályázati csomag révén.

Üvegházak, fóliaházak építésére, gombaházak és hűtőházak építésére, ültetvénykorszerűsítésre, valamint kertészeti gépek beszerzésre is több, mint 20-20 milliárd forintos a keretösszeg, emellett lesz több kisebb pályázat is.

Az államtitkár reményei szerint több százmillió forintos beruházásokat generál majd a családi vállalkozásokban és a szövetezésekben a támogatás.Szinte ez az egyedüli út a siker felé, nem véletlenül lett a vidékfejlesztési programban is úgy kialakítva a támogatási rendszer, hogy a kertészet, az állattenyésztés és az ehhez kapcsolódó élelmiszeripar kapja a legnagyobb hangsúlyt – fogalmazott Kiss Miklós Zsolt.

Beszélt arról is, hogy nem csak az Európai Uniónak, hanem a kormánynak is az a célja, hogy olyan jövőbe látó gazdaságok, közösségek és szövetkezetek jöjjenek létre, amik az energiafüggőségüket is csökkenteni tudják, akár ezen beruházások révén. Példaként említette, hogy a csornai beruházásnak is része a napelemek telepítése.

Gyopáros Alpár, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy az elmúlt hét évben a Rábaközben összesen kétszáz milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg, amelyek közül kiemelkednek a csornai és a kapuvári kórházak fejlesztései, valamint az M85-ös és M86-os gyorsforgalmi utak építése.Hozzátette: tapasztalata szerint az elmúlt három-négy évben, egyebek mellett a fiatal gazda vagy az iskolagyümölcs programok révén egyre nő azon fiatalok száma, akik a kertészeti ágazatban dolgoznak, családi vállalkozásokban vagy egy-egy közösség, szövetkezet tagjaként.

Családi János, a Hanság-Fertőmenti Zöldség-Gyümölcs Termelői Értékesítő Szövetkezet elnöke elmondta, hogy a háromezer négyzetméter alapterületű, 450 tonna kapacitású hűtőház építésére még 2015-ben vásároltak telket a TÉSZ csornai telephelyén. A kivitelezés két hét múlva kezdődik, s legkésőbb jövő év szeptember végére fog elkészülni.

A hűtőházban normál hőmérsékletű tárolót, manipuláló teret, csomagolóanyag- és göngyölegraktárt, szociális helyiségeket és külső kiszolgáló tereket is kialakítanak. A fejlesztéssel az egész éven át tartó, folyamatos áruellátást tudják biztosítani, úgy, hogy a betárolt áru az értékesítésig megőrzi minőségét. Ezáltal jelentősen növekszik a TÉSZ-hez tartozó gazdák termelési és értkesítési biztonsága.

A Hanság-Fertőmenti TÉSZ 2003-ban alakult. A szövetkezetnek jelenleg mintegy ötven tagja van. Nettó árbevétele tavaly 385,6 millió forint volt, ami 196,6 millió forinttal marad el az előző évitől. Ennek okaként korábban a fagykárt jelölte meg az elnök.

Állandó beszállítói a METRO üzletláncnak. Fő termékük a rábaközi vöröshagyma, az alma, de nagy területen termelik a különböző káposztaféléket, gyökérzöldségeket és konzervipari paprikaféléket is.

 

Forrás: www.origo.hu