2022-ben a magyar gazdák 51571 kárbejelentést nyújtottak be, ebből 47975-et az aszály okozta károk miatt – mondta el Detre Miklós, a Magyar Államkincstár elnökhelyettese a Portfolio Agrárszektor 2022 konferencián. A szakember beszámolt arról is, hogy az egyes jogcímeken mennyi támogatáshoz juthattak, illetve juthatnak idén az ágazati szereplők, valamint beszélt arról is, hogy hogyan folytatódnak a kifizetések 2023-ban és melyek a kincstár támogatásfolyósítással kapcsolatos újabb tervei.
Az Európai Bizottság 2022 márciusában döntött arról, hogy az orosz-ukrán háború okozta nehézségek enyhítésére a tagállamok ideiglenes válságtámogatást nyújthatnak. Erre eredetileg 2022. december 31-ig lett volna lehetőség, nemzeti forrásból, ám ezt meghosszabbították 2023. december végéig – ismertette Detre Miklós, a Magyar Államkincstár elnökhelyettese a Portfolio Agrárszektor 2022 konferencián. A szakember elmondta, hogy a határidőn túl a rendelkezésre álló keretösszeget is megnövelték, amely így vállalkozásonként 500 ezer euró helyett a 2 millió eurót is elérheti, az elsődleges mezőgazdasági termeléssel foglalkozó vállalkozások 62 ezer euró helyett 250 ezer eurót is igényelhetnek, a halászati és akvakultúra-ágazatban működő vállalkozások pedig 75 ezer euró helyett 300 ezer euróra pályázhatnak.
Detre Miklós elmondta, hogy 2022. november 30-ig 876 milliárd forintnyi mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatást fizettek ki, és ez december végéig el fogja érni a 930 milliárd forintot is.
A Magyar Államkincstár elnökhelyettese beszélt arról is, hogy 2023-ban kiemelt feladat lesz a VP beruházási kifizetések teljesítése, mivel az elmúlt 2 évben jelentős mértékű forráslekötésre került sor, amellyel el kell számolniuk a kedvezményezetteknek, és az Államkincstárnak a programozási időszak végéig (2025) ki kell fizetni ezeket, a forrásvesztés elkerülése érdekében. Emellett elindulnak a projektlezárások azon projektek tekintetében, amelyeknél a 3, illetve 5 éves fenntartási időszak le fog járni, valamint a KAP Stratégiai Terv új beruházási intézkedései is elindulnak. Erre várhatóan 2023 második felében fog sor kerülni. Detre Miklós beszélt a Területi Monitoring Rendszerről (TMR) is, amelynek a bevezetésére 2023-tól kötelezik a vonatkozó közösségi szabályok a tagállamokat. Ennek keretében a KAP végrehajtásáért felelős hatóságoknak – Magyarországon az Államkincstárnak – be kell gyűjtenie, fel kell dolgoznia és ki kell értékelie az Európai Űrügynökség Sentinel műholdjainak releváns adatait. Ennek során ötnapos periódusban fogják lefotózni az ország teljes területét, így nagy felbontású, multispektrális képeket fognak készíteni. A szakember elmondta, hogy az adatok automatikus, algoritmusok által végzett kiértékelésével következtetni lehet majd a különböző támogatási feltételek betartására.
forrás: http://www.agrarszektor.hu