EMVA – Tanácsadó

Hol tartanak a benyújtott pályázatok, mikor lesz döntés?

Viski József helyettes államtitkár elmondta, hogy hol tart az idén benyújtott pályázatok elbírálása, és hogy hogyan tervezik segíteni a magas árak miatt nehezen megvalósuló beruházások kedvezményezettjeit.

A 2021-2027-es uniós fejlesztési időszakban a vidékfejlesztésre 4265 milliárd forint forrás áll rendelkezésre, ez olyan lehetőséget teremt a vidék teljes megújulására, amely soha sem volt, és lehet belátható időn belül nem is lesz – jelentette ki az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Fábiánsebestyénen.

Farkas Sándor a Kinizsi 2000 Mezőgazdasági Zrt. évértékelő rendezvényén azt mondta, olyan magyar mezőgazdaságra van szükség, amely hatékony, biztonságos és hosszútávon tudja a magyar lakosságot és az exportot szolgálni. Ehhez az agrárium megkapja a szükséges politikai támogatást, a forrás is rendelkezésre áll, az, hogy sikerül-e élni a lehetőséggel, csak az ágazat szereplőin múlik – hangsúlyozta.

Összegzés a 2020/21-es mezőgazdasági év eredményeiről és kihívásairól

Az államtitkár közölte, a növénytermesztésnek komoly kihívásokkal kellett szembenéznie. Tavaly ősszel egy csapadékhullám miatt késve tudták elvetni a kalászosokat, fejlődésüket a hektikus időjárás késleltette, a nyár pedig rendkívüli meleget és aszályt hozott.

Az őszi kalászosokból 1,5 millió hektáron 8 millió tonnát tudtak a termelők betakarítani. Egymillió hektáron 6 millió tonna kukorica termett, ami 2 millióval kevesebb az átlagosnál. Napraforgóból 1,7 millió, szójából 164 ezer tonna termett, ami nem éri el azt a szintet, amire szüksége lenne a magyar állattenyésztésnek – ismertette a politikus.

Farkas Sándor kifejtette, mintegy 300 ezer család érdekelt a zöldség-gyümölcs termesztésben. A vidék megtartóképessége szempontjából elengedhetetlen e szektor fejlődése – tette hozzá.

Az államtitkár rámutatott, a sertés- és baromfiágazat hosszú távú működőképessége érdekében kiemelkedő jelentőségű a fertőzőbetegségek elleni védekezés. Az agrárkormányzat 10,8 milliárd forinttal támogatta az érintett állattartó gazdákat. Ugyanakkor megkerülhetetlen a termelők felelőssége, hogy milyen lépéseket tesznek annak érdekében, hogy megvédjék állományukat a betegségek behurcolásától.

Noha 178 ezer hektáron rendelkeznek a gazdálkodók a szükséges vízjogi engedéllyel, a valóban öntözött terület nagysága alig haladja meg a 77 ezer hektárt. A termelésbiztonság javítása érdekében sürgős változásra van szükség. A kormány az adminisztratív akadályok elhárítása mellett segíti az öntözési közösségek megalakulását is, évente 25-28 ezer hektár öntözésbe vonását szeretné elérni, és ehhez támogatást is nyújt – számolt be az MTI.

Farkas Sándor az eseményen az Agroinform.hu a kialakult műtrágya-kereskedelmi helyzettel kapcsolatban kérdésére válaszolva kifejette, hogy elfogadhatatlannak tartja azt az álláspontot, hogy Magyarországon decemberben egy napig lehessen műtrágyát vásárolni. „Ezt határozottan visszautasítjuk, és megteszünk mindent annak érdekében, hogy a magyar gazdák ne csak egy napon, hanem az év minden napján tudjanak nitrogén- és egyéb műtrágyához hozzájutni.” Szavai szerint ilyen megkülönböztetésre nem volt még példa a magyar agráriumban. Mint mondta, „megfelelő kormányzati intézkedések kellenek, és a minisztérium részéről is megteszünk mindent annak érdekében, hogy ez a helyzet ne álljon fenn.”

A gazdaságátadási törvénnyel kapcsolatban pedig megjegyezte, hogy a Parlament előtt van a törvényjavaslat, amely azonban kifejezetten a magángazdaságokról és a családi gazdaságokról szól, nem a társas vállalkozásokról.

Hol tart a döntéshozatal a beruházási pályázatokban?

Viski József vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár kifejtette, a növekvő hazai társfinanszírozásnak köszönhetően a korábbinál több pályázó kaphat jóval nagyobb támogatást.

A 2021-2022-es átmeneti időszakra 1100 milliárd forintnyi beruházási pályázatot hirdetett meg a kormányzat, melyre mintegy 20 ezren 1600 milliárd forintnyi igényt nyújtottak be – közölte a politikus.
A helyettes államtitkár tudatta, a projektek sikeres végrehajtása érdekében

a kormány tervezi, hogy a gazdálkodók az irreálisan emelkedő építőipari árak ellensúlyozása érdekében többlettámogatást kapjanak beruházásaikhoz.

Az Agroinform.hu kérdésére Viski József elmondta, hogy a tavalyi év végétől kezdődően nagy összegű pályázati keret kiírása történt meg, és ezekben lassan megszületnek az első támogatói döntések. Az állattenyésztők a tavalyi pályázat alapján már tavasszal megkapták a támogatói döntéseket, az öntözési közösségekben most októberben indult el a döntéshozatal.

Az ültetvénytelepítési pályázatokban két hete zajlik a döntéshozatal, a nyáron beadott állattenyésztési pályázatokban szintén a napokban, illetve a következő hetekben történik meg a támogatói szerződések kiküldése.

A kertészeti gépbeszerzésben még az idei évben a pályázatok nagy többségét szeretné elbírálni az irányító hatóság, kisebbik élelmiszeripari pályázatban november végétől fognak döntéseket hozni.  A terménytárolós felhívásra beérkezett pályázatokkal kapcsolatban decembertől lehet pecsét a támogatói okiratokon.

A komplex (nagyobbik) élelmiszeripari felhívás első pályázataiban december hónapban döntést fognak hozni, és a precíziós pályázatokban szintén decembertől. „Ez nem azt jelenti, hogy valamennyi pályázatról döntés lesz, mert több benyújtási szakaszban érkeztek a pályázatok, adott esetben több hónap különbséggel, de jellemzően a pályázati felhívásoknál az első vagy első két benyújtási szakaszban a döntéshozatalok már most november, december hónaptól meg fognak történni, márciusig túlnyomó többségében végére is érünk a folyamatnak.”

Viski József elmondta, az a cél, hogy minél előbb meglegyenek a támogatói döntések, és haladjon a kifizetés, ezzel lehet a cégek gazdasági helyzetét erősíteni.

Elszálltak az árak – van-e megoldás arra, hogy valóban megvalósuljanak a beruházások?

Külön jogszabály-módosítást terveznek annak érdekében, hogy azon pályázatoknál, amelyeket 2020. január 1. után adtak be, és építéssel érintettek, ott az építési normagyűjteményt (ÉNGY) alapul véve az építési költségeiket a pályázat benyújtása és a tényleges kivitelezés megkezdése közötti időszakban történő árdrágulással a támogatási összeget megemeljék, és így egy megemelt támogatási összeggel tudjanak a pályázók a kivitelezésnek nekifogni.

Forrás: www.agroinform.hu