A 2014-2020-as fejlesztési időszak eddig felemás eredményeket hozott a Vidékfejlesztési Program területén. Számos projekt „fuldoklik” az új közbeszerzési törvény, a biztosítékok köre és az építőipari áremelkedés szorításában. Hogyan lehet a pályázati lehetőségeket jobban kihasználni? A pályázatban a mezőgazdasági üzemek számára nem szerepel üzemméretkorlát.
A tervezet szerint 50 milliárd forintos kiírásból 10 milliárdot a borászatoknak címeztek. Milyen beruházási igényekre számítanak most, ismerve a potenciális érdeklődők körét?
Innovatív ötletekben és beruházási kedvben szerencsére nem volt hiány a 2014-2020-as ciklus elején, azonban a nagyfokú érdeklődést a kedvetlenség váltotta fel a pályázók körében. Ennek a hosszú döntési folyamaton kívül az elképzelhetetlen módon megdrágult kivitelezési árak és a munkaerőhiány az oka. Sokan visszalépnek a korábbi nyertes pályázatuk megvalósításától is. Az új kiírásnál emiatt már egy sokkal óvatosabb tervezés várható. Több infrastrukturális korszerűsítés, illetve épületek, építmények kivitelezése valószínűsíthető, mint technológiai fejlesztés.
A pályázati felhívás alapján az élelmiszeripar széles spektruma kaphat forrást a fejlesztési elképzeléseihez. Mi azt gondoljuk, hogy a tejiparon kívül elsősorban a gyümölcs-zöldség szektor, a húsfeldolgozó üzemek és az olajkészítésben érdekelt cégek lesznek többségben, de például a pálinka, vagy a mostanában egyre divatosabb kézműves sörfőzdék is eséllyel pályázhatnak. A nemzetközi versenyképesség szempontjából fontosnak tartjuk, hogy modern, költséghatékony, az ipar 4.0 lehetőségeire építő üzemek jöjjenek létre. Lényeges körülmény, hogy a mezőgazdasági termelők esetében a pályázat nem határoz meg cégméretre vonatkozó korlátokat. Így remélhetőleg több nagyobb cég is elindul a magasabb hozzáadott értékű termék előállításának irányába, ezzel csökkentve a felvásárlók felé meglévő kiszolgáltatottságukat. Bízunk benne, hogy a pályázók felismerik az innovatív technológia lehetőségeit, és ezeket beépítik az elképzeléseikbe. Az élelmiszeripari feldolgozásban nagy potenciál van. Aki nem fejleszt a jelenben, az lemarad, és hatalmas versenyhátrányba kerül.
Nagyon pozitívnak gondolom, hogy a saját éves energiafogyasztásnak megfelelő kapacitású zöldenergiaforrást – jellemzően napelemeket – installálhatnak a projektgazdák a beruházás helyszínén, ezzel is elősegítve a fenntarthatóbb működést. A két évvel ezelőtt beadott támogatási kérelmek még csak most járnak a megvalósítási szakaszban. Az általunk menedzselt beruházásoknál a pályázók jellemzően max. 50 KW teljesítményű napelemparkokat készítenek, aminek segítségével éves szinten közel 2 millió Ft megtakarítást tudnak elérni az elektromosáram költségein. A támogatási összeg hatalmas lehetőség arra is, hogy az épületszigetelés, az épületgépészet vagy akár az elektromos égők cseréje révén takarítson meg a vállalkozás működési költséget.
Tapasztalataik szerint mennyire mérik fel reálisan a pályázók a piaci lehetőségeket a beruházás előtt? Gyorsan megtérül egy jól átgondolt beruházás?
A megtérülési idő egy komplex kérdéskör. Alapvetően befolyásolja projekt célterülete, valamint a piaci rések feltérképezése is kiemelt jelentőségű. Az üzem elhelyezkedése és a rendelkezésre álló munkaerő is befolyásolják az eredményességet. Legalább ugyanennyire fontos a beruházás pénzügyi megtervezése, a támogatáson felüli hiteligény alapos átgondolása. A támogatás mindenképpen komoly segítséget jelent a beruházás finanszírozásához, és jelentősen lerövidíti a megtérülési időt, ugyanakkor ekkora beruházási összegek befektetése komoly elkötelezettséget feltételez, és hosszú távú, felelős gondolkodást igényel. A jó hír az, hogy a cégünk ezen kérdések megválaszolásában is hatékonyan tudja segíteni a partnereit.
A cég teljes körű kiszolgálást kínál az ötlettől a pályázat megírásán és a támogatás lehívásán át a működő beruházás támogatásáig. Jellemző, hogy a teljes „csomagra” igényt tart a pályázó?
Szolgáltatásunk időspektruma a legoptimálisabb esetben a tervezés előtti időszaktól a megvalósított projekt üzemeltetésének 5. évének végéig terjed. Tehát a pályázatírói körhöz képest egy jóval komplexebb szolgáltatási portfolióval rendelkezünk. Prémium megoldásokat biztosítunk, ami adott esetben egy 5-7 éves üzleti tanácsadást is takar. Ügyfeleink visszajelzése alapján azok, akik a komplex szolgáltatást választottak, jóval elégedettebbek voltak, hiszen levettük a vállukról azt a terhet, amit a különböző szakmák koordinációja jelentett a számukra.
Mennyit kell áldoznia annak, aki az Önök segítségét kéri? Mihez igazítják a díjszabást?
Egy mindenki számára nyertes szituáció megteremtéséhez rendkívül sokszínű know-how szükségeltetik. Szerencsére nálunk a hosszú évek óta tartó, tudatos szervezetépítésnek köszönhetően ez a tudásbázis rendelkezésre áll. A projektmenedzsment díjszabását a projekt komplexitásához és az elérendő célokhoz igazítjuk. A megrendelők számára hosszabb távon a minőségi szolgáltatás kifizetődőbb, mint a rövid távú költségmegtakarítás. Egy profi partnerrel elkerülhető a támogatás részleges visszafizetése, a büntetések, a szabálytalan vagy sikertelen megvalósítás, a rejtett hiányosságok felbukkanása egy ellenőrzésen, a határidők elmulasztása, az elszálló költségvetés és az alacsony színvonalú, drágább projektek. Úgy gondoljuk, hogy a referenciamunkáink és ügyfeleink visszajelzései visszaigazolják ezt az üzletstratégiát.