EMVA – Tanácsadó

Ötven milliárddal több EU-pénz jut idén vidékfejlesztésre

Közel 50 milliárd forinttal 1236 milliárdra megemelte a kormány a Vidékfejlesztési Program idei pályázatainak teljes keretösszegét – derül ki a Portfolio számításaiból. A megemelt keretből 20 milliárd nem a pályázók széles rétegének, hanem kizárólag a Miniszterelnökségnek szól, hiszen az ún. technikai segítségnyújtás keretében két kiemelt projektet ebből tud majd megvalósítani a tárca. Ezzel párhuzamosan a 4. prioritásra szánt keretösszeg közel 71 milliárd forinttal csökkent, miközben a 3. prioritásé 46 milliárddal nőtt.

A Magyar Közlönyben minap megjelent a Vidékfejlesztési Program 2016-os Éves Fejlesztési Keretének, azaz az éves pályázati menettrendjének frissített verziója, amely táblázatos formában is megtalálható. Mi ennek kapcsán az alábbiakban prioritásonként azt vizsgáltuk meg, hogy hol milyen módosítások következtek be. Ezek alapján úgy számolunk, hogy összesen 49,04 milliárd forinttal több uniós forrás áll idén a pályázók rendelkezésére.

Lássuk az egyes prioritások idei menetrendjét

A Portfolio számításai szerint a január végén megjelent 2016-os Éves Fejlesztési Keret (ÉFK) szerint eredetileg 1187,32 milliárd forint állt rendelkezésre a Vidékfejlesztési Program keretében. A módosítás után jelenleg az idén 1236,36 milliárd forintos keretösszeg áll a pályázók rendelkezésre.

1. prioritás – A tudástranszfer és az innováció a mezőgazdaságban, az erdészetben és a vidéki térségekben

  • Az 1. prioritás esetében januárban még 6 pályázati felhívást terveztek 30,56 milliárd forintos keretösszeggel. A módosítást követően szintén 6 felhívás áll a pályázók rendelkezésére, de csak 30,7 milliárdos összeggel. Így számításaink szerint 0,14 milliárd forinttal emelkedett a rendelkezésre álló keretösszeg.
  • Mind a 6 pályázati felhívás esetében minimális összeggel növelték a rendelkezésre álló források összegeit.
  • A keretösszegek mellett a pályázati felhívások meghirdetésének tervezett ideje is módosult.

2. prioritás – A mezőgazdasági üzemek életképessége, versenyképesség és fenntartható erdőgazdálkodás

  • A 2. prioritás esetében januárban 14 felhívást terveztek meghirdetni összesen 226,44 milliárdos keretösszeggel. A módosítás után már csak 13 pályázati felhívás áll a pályázók rendelkezésére 244,22 milliárdos összeggel. Számításaink szerint így a prioritás esetében 17,78 milliárd emelkedett meg a forrás.
  • Bizonyos esetekben módosult a felhívások megnevezése is, illetve a pályázat meghirdetésének tervezett ideje is.
  • A Kertészet korszerűsítése – kertészeti ágazat technológiai fejlesztéseinek támogatása öntözés kialakításának lehetőségével című pályázati felhívás kikerült a módosított ÉFK-ból, melynek 24 milliárdos volt a keretösszege.
  • A pályázati felhívások keretösszege minimális összegekkel növekedett.

3. prioritás – Az élelmiszerlánc szervezés, beleértve többek között a mezőgazdasági termékek feldolgozását és forgalmazását, az állatjólétet és a kockázatkezelést

  • A 3. prioritás esetében eredetileg 10 pályázati felhívást terveztek, 281,36 milliárd forintos keretösszeggel. A módosítást követően már 12 felhívás, 328,04 milliárdos forrással áll a pályázók rendelkezésére. Így összesen 46,68 milliárd forinttal növekedett a pályázók rendelkezésére álló összeg.
  • Két új felhívást terveztek meghirdetni a módosításban. Az egyik a Rövid Ellátási Lánchoz kapcsolódó beruházások támogatása az élelmiszeripar és a borászat területén pályázat, összesen 15 milliárdos keretösszeggel. A másik pedig az Éghajlatváltozáshoz kapcsolódó és időjárási kockázatok megelőzését szolgáló beruházások támogatása, melynek 4,72 milliárdos keretösszeggel hirdetik meg.
  • Bizonyos pályázati felhívások esetében módosult a keretösszeg, a meghirdetés tervezett ideje és a felhívások megnevezésében történtek változások.

4. prioritás – A mezőgazdasággal és az erdészettel összefüggő ökoszisztémák állapotának helyreállítása, megőrzése és javítása

  • A 4. prioritás esetében eredetileg 14 felhívást 380,64 milliárd forintos keretösszeggel terveztek meghirdetni. A mostani módosítás után már 15 felhívás 310,11 milliárdos összeggel áll a pályázók rendelkezésére.
  • A változásokat figyelembe véve 1 pályázattal többet terveznek meghirdetni, viszont az idei évre jutó keretösszege a prioritásnak 70,53 milliárd forinttal csökken.
  • Ebben a prioritásban változott néhány felhívás keretösszege, felhívás megnevezése és bizonyos esetekben a meghirdetés tervezett ideje.
  • Az eredetileg betervezett Erdészeti genetikai erőforrások megőrzése, fejlesztése 3,35 milliárdos összegű pályázat, úgy módosult, hogy két külön pályázatot terveznek helyette. Az egyik Erdészeti genetikai erőforrások megőrzése 1,12 milliárdos; a másik pedig az Erdészeti genetikai erőforrások fejlesztése 2,24 milliárd forintos keretösszeggel.

5. prioritás – Erőforrás-hatékonyság, valamint a karbonszegény és az éghajlatváltozáshoz alkalmazkodni képes gazdaság irányába történő elmozdulás a mezőgazdasági, az élelmiszer-ipari és az erdészeti ágazatban

  • Az 5. prioritás januári verziója szerint 8 felhívás 68,41 milliárd forintot terveztek az éves fejlesztési keretben. A változások után jelenleg 9 pályázati felhívás áll a pályázók rendelkezésére összesen 102,3 milliárdos keretösszeggel.
  • A Portfolio számításai szerint így 33,89 milliárd forinttal több forrás áll a pályázók rendelkezésére ebben a prioritásban.
  • Eggyel több pályázatot terveznek meghirdetni az idei évben. Az új pályázat a „Kertészet korszerűsítése – gombaházak-hűtőházak létrehozására, meglévő gombaházak-hűtőházak korszerűsítése” pályázat, melynek 22 milliárd forintos keretösszege már februártól elérhető a pályázók körében.
  • Emellett változott bizonyos pályázatok keretösszege és a meghirdetésének tervezett dátuma.

6. prioritás – Társadalmi befogadás, a szegénység csökkentése és a gazdasági fejlődés támogatása a vidéki térségekben

  • A 6. prioritás esetében januárban 14 felhívást terveztek meghirdetni 199,91 milliárdos keretösszeggel. A módosítás után szintén 14 felhívás áll a pályázók rendelkezésére 199,99 milliárd forintos forráskerettel. Így elmondhatjuk, hogy 0,08 milliárddal növekedett a pályázók rendelkezésére álló összeg.
  • Megállapíthatjuk, hogy néhány pályázati felhívás keretösszege minimális összeggel változott, illetve módosult néhány felhívás megnevezése és meghirdetésének tervezett ideje.

Technikai segítségnyújtás

  • Két kiemelt projektet neveztek meg 20 milliárd forintos keretösszeggel a módosított 2016-os ÉFK-ban, mely a teljes idei vidékfejlesztésre szánt keretösszeg közel 2 százalékát teszi ki.
  • Az egyik a Vidékfejlesztési Program megvalósítását szolgáló Technikai Segítségnyújtás Projekt 4 milliárdos, a másik pedig a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat működését szolgáló Technikai Segítségnyújtás Projekt 16 milliárdos keretösszeggel. Mindkét felhívás tervezett meghirdetésének ideje 2016. május, illetve támogatást igénylőként a Miniszterelnökséget nevezték meg.

Forrás: Portfolio.hu