EMVA – Tanácsadó

Pályázati dömping jöhet 2022-ben: gyorsabb elbírálásra készülhetnek a gazdák

Nemcsak az átmeneti években, de 2023-ban is azt szeretnénk, ha mind az alapanyag-előállításban, mind a feldolgozásban nagy volumenű beruházások tudnának megvalósulni – mondta el Viski József, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára a Portfolio Agrárszektor 2021 konferencián. A szakpolitikus beszélt arról is, hogy a következő időszakban mindent megtesznek majd azért, hogy a pályázatok benyújtása minél egyszerűbben és zökkenőmentesebben, a támogatói döntések és a kifizetési kérelmek elbírálása pedig minél gyorsabban meg tudjon valósulni.

A következő időszakban is támogatni szeretnénk a nagy volumenű beruházásokat – ismertette Viski József a Portfolio Agrárszektor 2021 konferencián. A helyettes államtitkár emlékeztetett, hogy régebben (2015-16-ban) kisebb forrásból tudtak gazdálkodni, ezért akkor elsősorban a családi, mikro-, kis és középvállalkozásokat juttatták előnyhöz. Igaz, ekkor még korlátozva volt az elnyerhető támogatások összege is. Ezt 2021-ben megnövelték, és sok esetben már 2 milliárd forintra is lehet pályázni, illetve az élelmiszeripari pályázatoknál akár 5 milliárdos támogatást is igénybe lehet venni. Viski József elmondta, hogy ez így fog maradni az átmeneti években és a jövőben is, mivel azt szeretnék, hogy az alapanyag-előállításban és a feldolgozásban is nagy volumenű beruházások valósuljanak meg.

Az Agrárminisztérium helyettes államtitkára beszélt arról is, hogy azt még nem lehet tudni, hogy milyen új pályázati felhívások lesznek a felsoroltakon túlmenően. Mivel szinte minden ágazat részére minden lehetséges pályázatot megnyitottak, nagyon új konstrukciókkal nem fognak előállni, hanem a régieket újra megnyitni, esetleg a pályázati feltételeken könnyíteni, változtatni. A cél, hogy ezek minél inkább hozzáférhetőek legyenek – jelentette ki Viski József.

Viski József beszélt arról is, hogy a jövőben megpróbálják felgyorsítani a döntéshozatalt a pályázatoknál. Jelenleg versenyt futnak az idővel és az árakkal, hiszen van egy nagy mértékű áremelkedés az építőiparban, valamint a munkaerő is egyre drágul. Az Agrárminisztérium helyettes államtitkára elmondta, hogy a következő időszakban a nagyobb beruházásoknál 4-5 hónap alatt, az egyszerűbb gépbeszerzéseknél pedig 3 hónap alatt szeretnék meghozni a támogatói döntéseket. Emellett megpróbálnak könnyítéseket is eszközölni a pályázatok benyújtásánál, valamint mindent megtesznek azért, hogy a kifizetési kérelmek elbírálása is gyorsabb legyen. Jelenleg 45-50 nap egy kifizetési kérelem átfutása, de ha a döntéshozatali dömping lemegy az intézményrendszerről, a kifizetési oldal tovább gyorsulhat

– jelentette ki Viski József.

forrás: www.agrarszektor.hu