Repedezik a 100 ezer eurós támogatási plafon – fontos változások körvonalazódnak a KAP-ban

Brüsszelben szeptember 28-án az uniós agrárminiszterek a 2028 utáni Közös Agrárpolitika (KAP) jövőjéről tárgyaltak. Több kérdésben közeledtek az álláspontok, a támogatási plafon ügye azonban továbbra is nyitott.

Az Európai Bizottság jelenlegi javaslata szerint a közvetlen területalapú támogatásoknál kötelező lenne a fokozatos elvonás, amelynek eredményeként egy gazdaság legfeljebb 100 ezer euró támogatást kaphatna. A csökkentés a 20 ezer euró feletti támogatási résztől indulna, a legmagasabb sávban pedig 75 százalékos elvonással számolnak.

A tagállamok ugyanakkor azt szeretnék elérni, hogy nagyobb nemzeti mozgásterük legyen: többek között abban, hogy alkalmazzák-e a plafont, illetve hol húzzák meg az egyes küszöbértékeket. A kérdés így továbbra is tárgyalás alatt van.

Több döntési szabadságot kaphatnak a tagállamok

A tárgyalások egyik fontos iránya, hogy az uniós szinten meghatározott közös célok mellett a tagállamok nagyobb szabadságot kapjanak a támogatási rendszerek kialakításában. Ez lehetővé tenné, hogy az egyes országok a saját éghajlati, földrajzi és gazdálkodási adottságaikhoz igazítsák az intézkedéseket.

A termeléshez kötött támogatások szerepe is megmaradhat, és a Bizottság javaslata szerint ezekre a közvetlen támogatási keret nagyobb része, akár 20 százaléka is fordítható lenne.

A fejlesztési pénzek elosztása is változhat

A következő időszak egyik nagy kérdése, hogy az agrár- és vidékfejlesztési források mennyire lesznek elkülönítve. Az új rendszerben jelentős források kerülhetnének közös alapokba, amelyekből a tagállamok saját nemzeti keretükön belül dönthetnének a támogatási prioritásokról.

Ez nagyobb nemzeti rugalmasságot jelenthet, ugyanakkor az agrárforrások nem minden esetben lennének előre „védett” pénzként elkülönítve. A beruházási támogatásoknál ráadásul erősebb szerepet kaphat a teljesítményalapú finanszírozás.

Szorít az idő

A következő tárgyalási fordulót október 26–27-én tartják. A cél továbbra is az, hogy az új KAP 2028. január 1-jén elinduljon. Ehhez 2026 végéig politikai megállapodásra lenne szükség az uniós költségvetésről, 2027-ben pedig a jogszabályokat és a nemzeti terveket is el kellene fogadni.

Egyelőre tehát sem a 100 ezer eurós támogatási plafon, sem az új KAP teljes finanszírozási rendszere nem tekinthető véglegesnek. A következő hónapok tárgyalásai érdemben befolyásolhatják, hogy milyen támogatási környezetben gazdálkodhatnak az európai – és ezen belül a magyar – termelők 2028-tól.

Megosztás:

További bejegyzéseink