Nagy István: a támogatást nem felélni kell, hanem fejleszteni belőle

Pénzügyi fordulat

A hazai tejágazat növekedő pályán van, és a korábbi évek piaci nehézségeit veszteség nélkül átélő ágazat mára stabil alapon működik – hangsúlyozta Nagy Istán a Magyartarka Szakmai Napon. Mint mondta, a tej és tejtermékek hazai fogyasztása növekszik, a nyerstej országos termelői átlagára pedig meghaladja a kilogrammonkénti 99 forintot. Emlékeztetett arra is: a támogatásokból a fejlesztésekre is jutni kell.

435,7 milliárd forintot fizettek ki március végéig a vidékfejlesztési programból

Gabonamező

A vidékfejlesztési programban (vp) már 435,7 milliárd forintot kifizettek a pályázóknak, 34,2 százalékát az 1274,6 milliárd forintnyi kötelezettségvállalásnak – tájékoztatott az agrárminiszter a március végi állapotok alapján a parlament honlapján, Vadai Ágnes (DK) országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére válaszolva.

Hasít a vidékfejlesztés

Agrártámogatás

A Vidékfejlesztési Program minden forrásának a gazdatársadalom és a vidék valós fejlesztési elképzeléseit kell szolgálnia – hangsúlyozta Kis Miklós, vidékfejlesztésért felelős államtitkár szombaton, a Hódmezővásárhelyen megrendezett Gazdanapi Fórumon.

Megmarad a vidékfejlesztési és agrártámogatások korábbi szintje

Kis Miklós Zsolt

A következő kilenc évben várhatóan megmarad a vidékfejlesztési és agrártámogatások korábbi szintje – hangzott el egy hódmezővásárhelyi gazdafórumon. Miközben a szakemberek az Európai Unióból érkező vidékfejlesztési támogatások 15 százalékos csökkenésére számítanak, a tagországoknak 15-ről legalább 30 százalékra kell növelniük a nemzeti költségvetésből kifizetett támogatásokat. Várhatóan közel 4 százalékkal csökkenhet a Brüsszelből érkező területalapú- és termeléshez kötődő támogatások összege is.

Az EMVA Irányító Hatóság közleménye a közbeszerzési költségek projekten belüli átcsoportosításáról

Közbeszerzés

Az EMVA Irányító Hatósága (a továbbiakban: IH) 2018. december 12-én, a www.palyazat.gov.hu weboldalon megjelent közleményében tájékoztatta a Vidékfejlesztési Program (a továbbiakban: VP) támogatást igénylőit és kedvezményezettjeit a közbeszerzési eljárásaik szabályos lefolytatásához alkalmazandó „a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény” (a továbbiakban: Kbt.) VP-t érintő 2018. november 28-i módosításáról és annak következményeiről.

Így fizetik az agrártámogatásokat a tagállamok, és így mi!

Bankgarancia

Bár a magyar termelők sokszor érzik úgy, hogy késlekedik a támogatás érkezése, valójában a közvetlen kifizetések terén az uniós átlagnál gyorsabban és több pénzt juttat el az Államkincstár a gazdákhoz, a vidékfejlesztési források esetében viszont hátul kullogunk. Az agrárszektor.hu információi szerint ennek oka a magyar kormányzat stratégiája volt: szerette volna minél hamarabb kipörgetni a jogcímeket, és látni, hogy mennyi újra elosztható pénz hullik vissza. Ma már talán másképp hirdetné meg a kiírásokat. Íme, négy terület, ahol magasra tettük magunknak a lécet.

Közös Agrárpolitika: ennyit kaphat Magyarország 2020 után

Európa Közös Agrárpolitikája

Több mint 2700 milliárd forintot kap majd Magyarország a közvetlen kifizetésekből 2020 után a jelenlegi állás szerint – mondta el a siófoki Agrárszektor Konferencián Dusan Chrenek, az Európai Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóságának vezető szakértője. Kiemelte ugyanakkor, hogy a kutatás, a migráció és az innováció tekintetében is új költségvetést kell megfogalmaznia az Európai Bizottságnak, amiért az Egyesült Királyság kilép az Európai Unióból. A 2020 utáni Közös Agrárpolitikában (KAP) emellett nagyobb hangsúlyt fektetnének a tagországok közötti különböző együttműködésekre, ami azért is fontos, mert van olyan ország, ahol több lehetőség kínálkozik a prioritások megfogalmazására.